Fotó: Naomi August az Unsplash - ről
Drága, Anya! Sokat gondolok rád, innen a távolból. Mindig szomorúan. Amikor ezeket a sorokat írom, akkor is néha könnybe lábad a szemem. Próbálok a szép dolgokra emlékezni. És nagyot sóhajtok közben, mert túl nehéz a múlt. És, súlyos érzések nyomják a szívemet. Szeretnék őszinte szeretettel gondolni rád. Ilyenkor eszembe jut, hogy gyakorta kérdezted tőlem, alkoholtól mámorosan, hogy miért nem szeretlek?! Szeretlek! Pont ezért fáj annyira. Csak sosem mondtam. Ha pedig mégis, akkor nem tudtam eléggé átéléssel mondani. Mert, haragudtam és te nem segítettél, amikor szükségem lett volna rá. Fáj az, hogy látom, hogyan teszed tönkre az életed. Fáj az, hogy látom, hogyan mentünk tönkre. Hogyan hullott szét a család. Nem így kellett volna lennie. Emlékszem már egészen kicsi koromban is sokat sírtam éjszakánként, mert féltem, hogy elveszítelek titeket. Ez volt, akkoriban a legnagyobb félelmem. És ez a szörnyeteg értem jött. Mert, amikor alig 9 éves koromban válaszút elé állítottatok, hogy döntsem el, kivel megyek tovább és kit szeretek, akkor rám omlott a világ. Pedig nem kellett volna. Egy ilyen korú gyermeknek, gyerekkorra lenne szüksége, álmokra. Nem lenne szabad túl korán felnőnünk. Persze, hogy megviselt. Emlékszel a levélre amit írtam? De aztán összetéptem, mert meggondoltam magam. Sosem volt, komoly szándékom, hogy véget vessek bárminek is. Ahhoz már akkor is túl okos voltam. Talán csak kiakartam írni magamból a fájdalmakat. De te megtaláltad a széttépett levelemet a kukában. És, akkor jött a második csapás.
Egy, gyermeknek bíznia kellene tudni a szüleiben. De újabb pofont kaptam, hogy ráeszméljek, képtelen vagyok rá. És még túl kicsi voltam ehhez. Emlékszem, hogy kihívtak az óráról. Egyenesen az igazgatói irodába mentünk. Azt, mondtam nem tudom az okát. De, amikor megláttalak titeket könnyes szemekkel, azonnal tudtam, hogy miről van szó. Nem, akartam kimondani. Mert rágondolni is túlságosan fájt. Sajnáltalak titeket és sajnáltam magamat is. Sajnáltam, mert úgy éreztem, hogy elveszett a gyerekkorom. Mert, túl korán kaptam, olyan terheket a vállamra, amiket még nem is érthettem igazán. Most, már tudom. Nem, minden működik, amibe belefogunk. És semmi sem tart örökké. Csupán reménykedhetünk, hogy sosem ébredünk fel abból az álomból, ami annyira szép, hogy élethosszig tudnánk szeretni. De, nem várhattátok el, hogy válaszút elé állítotok engem, hogy válasszak. Hogyan választhatna egy gyermek a szülei között, amikor a szülei és mind a kettőt szereti. Teljesen összezavarodtam. Mind a kettőtök suttogott a fülembe, mindenfélét. Inkább egymásnak suttogtatok volna. Megsúghattátok volna az igazaitokat egymásnak. Hogy megoldjátok. Vagy legalábbis megpróbáljátok megoldani a gondjaitokat. De, még erre sem voltatok képesek. Inkább átraktátok az én vállamra az egészet. Én döntsem el. Én vessek véget ennek. Persze, hogy azok után az fordult meg a fejemben. Ismertetek. Értelmes gyerek voltam, már akkor is. Azt tartottam egy pillanatig a legjobbnak, ha nem leszek senkié.
De, nem így döntöttem. Elhatároztam, hogy én nem fogom feladni. És nagyon fájt így felnőni. Mindezek árnyékában amik befolyásolták a családi hangulatot. Mindazok amik történtek. Hogyan is tudnám átéléssel, ölelve mondani... Hogy szeretlek, Anya! Hogyan? Amikor elvettél tőlem, minden érzést. Minden jót, amit valaha is kaptam. És helyette, megtöltötted a szívemet, haraggal, sajnálattal, megbánással, meg nem értéssel, undorral... Tudod mi az egyetlen szép emlékem? Talán négy 4 éves lehettem, amikor én nyugodtan feküdtem az ágyban és te ott ültél felettem. Emlékszem, hogy józan voltál. És a kedvenc mesekönyvemből olvastál nekem esti mesét. És, amikor erre gondolok, még felnőtt fejjel is zokogok, mint egy taknyos gyerek. Még, néha sírok éjszakánként. Vissza fogok menni a házhoz, hogy megkeressem azt a könyvet. És mindent megfogok tenni azért, hogy meglegyen. Ha nem is pont az. De, hasonló. Hogyha már egy nap nem leszel velem, akkor is legyen egy szép emlékem, rólad amitől őszinte szeretettel tudok majd gondolni rád.
Én próbáltam segíteni. Rengeteg áldozatot hoztam. Túl sok mindent áldoztam fel, túl sokszor. És hiába vágod a fejemhez, hogy te is. De nem mi akartunk megszületni. Mi csak beleszülettünk az életedbe. És neked kellett volna gondoskodni rólunk. És nem fordítva. Ameddig gyerekek voltunk addig nem. Nem adtam, fel. Csak rájöttem ha nem kezdek el egy külön életet, ami rólam szól, akkor sosem lehetek egészséges és sosem fogok meggyógyulni igazán. És hogyan segíthetnék, ha még én magam sem gyógyultam meg igazán?! Azért rengeteg dolog van, amiért hálás is vagyok. Időközben nagyon megedzett az élet. Eszembe jutnak azok a pillanatok, amikor olyan sokat kellett nélkülöznünk. Amikor nem volt fűtés és fagyponthoz közeli hőmérséklet volt a szobákban. Amikor nem volt villany. Amikor... Amikor szintén feladtátok a küzdelmet. Amikor újra cserben hagytatok minket. Emlékszem, arra is, amikor faágakat és apró gallyakat gyűjtöttem az udvaron. Apa azt mondta, semmit sem fog érni. De én ezt nem akartam elhinni. Hittem benne, hogyha elég gallyat gyűjtök az felfog tudni melegíteni. Nagyon büszke voltam, ha nem is sokáig, de egy napig nem volt annyira hideg a lakásban. Mert rájöttem, hogyha ameddig teszünk, mert tenni akarunk valamiért, addig mindig lesz értelme folytatni! Lépésről lépésre. Izzadságról izzadságra. Forintról forintra. De én soha nem fogom feladni. És én soha nem fogok elgyengülni. Ha gyerekeim lesznek, akkor semmiképpen. Mert az én feladatom lesz, hogy a hősük legyek. És nem pedig fordítva! Szeretlek titeket. És, köszönöm ezt a sok tanítást. Mások egy egész élet alatt nem tanulnak meg annyit, amennyit mi gyerekként megtanultunk. És hiszek magunkban annyira hogy mi nem fogjuk feladni a harcot. És ha van valami amit igazán meglehet köszönni. Akkor ez az!
Az alkoholizmus egy súlyos probléma. Amivel foglalkozni kell. Családokat tehet tönkre. Gyermekkort vehet el. Életet tehet tönkre. És ragadhat magával. Vannak, olyan terhek, amiket nem tehetünk mások vállára. Legfőképpen, akkor nem ha az egy gyermek, aki még nem értheti igazán, hogy mi történik körülötte és csak azt tudja és azt érzi, hogy nem akar választani! Ha, problémáid vannak az alkohollal, ha problémáid vannak a családdal vagy a házasságoddal, mindig vedd figyelembe, hogy ez elsősorban már nem rólad szól. Azt kell nézned, hogy te vagy a felnőtt és neked kell felelősséggel lenned a gyermekedért. Azért, hogy ő minél kevesebbet sérüljön. Azért, mert neki még jár a gyerekkor. Nem szabad túl korán felnőni. Nem szabad hogy elveszítse a hitét benned. Nem szabad, hagyni, hogy túl hamar és túl fiatalon öregedjen meg. Ha segítségre van szükséged és felismerted hogy problémáid vannak, fordulj, a megfelelő helyekre. És gyógyulj meg önmagadért, de legfőképpen gyógyulj meg a gyermekedért. Mert mindenkinek szüksége van egy hősre!! És az ő hőse, csak TE lehetsz!
Én azt kívánom, hogy...
Fotó: Thanh Tran az Unsplash- ről
