Objektív

Objektív

Hűtlenség és ami mögötte van. - Amikor kialszik a tűz.

2018. január 31. - Bóbis József

A virtuális terek mellékhatásai

 

Korunk gyakran felbukkanó jelensége a hűtlenség. Na nem, mintha a régi időkre nem lett volna jellemző. Csak, hát akkor még nem volt Facebook, nem volt, olyan eszköz, ami ennyire kontrasztossá tegyen problémákat. Az internet és a virtuális terek nyújtotta határtalan lehetőségekkel új dimenziók tárultak elénk. Előbb tudjuk meg mások problémáit, mint azt ők maguk sejtenék. -Persze, ez egy elviccelt, kijelentés, de azt mondják minden viccnek igaz a fele.- Véleményem, szerint annak, hogy félrekezelünk ehhez hasonló problémákat az egyik oka a hatásvadász cikkek, amik akadályok nélkül jelennek meg és terjednek az internet világában. Mert ezekre van igény. Sajnos, egyszerűbb a másikra hárítani a felelősséget, azok után hogy az interneten is folyton azt olvassuk, hogy a "mai fiatalok...,a nők ilyenek...,a férfiak, olyanok...". Pedig a dolog egyáltalán nem ennyire egyszerű és alig van némi igazságalapja. Így ezek fényében, hiba lenne önsajnálatba menekülni és a barátainknak azt ecsetelgetni, hogy "ez is megcsalt, persze mert a mai nők csak kihasználnak és túlságosan anyagiasak". Ez nem igaz, csak egyszerűbb ezt mondani, mint mélyen önmagunkba nézni és szembenézni a problémákkal, a hiányosságainkkal és azokkal a dolgokkal amikben még rengeteget kellene még fejlődnünk. -Persze nem, csak nekünk férfiaknak.- Van egy, olyan pszichológiai jelenség, amikor egyes csoportok hatással vannak az egyén gondolkodására is. Magyarul ha mi azt olvassuk, mindenhol -mert a csapból is ez folyik- hogy a mai nők, nem alkalmasak normális párkapcsolatra és családalapításra, azt elfogjuk hinni előbb utóbb. És a barátainkkal is erről fogunk témázni. A gondolat felerősödik bennünk és ellenszenv fog kialakulni a másik nem képviselői felé. Mert elveszítjük a hitünket bennük. Persze mivel mást sem tudunk fújni, csak azt hogy ők a hibásak, azok után magától értetődik, hogy mi is ellenszenvessé fogunk válni az ő szemükben. Ezért lenne nagyon fontos, hogy mindazokra a dolgokra, amik nem a problémák megoldásában segítenek téged, ne fordíts túl nagy figyelmet. Kerüld a szitkozódó, gyalázkodó embereket, fórumokat. Legyen saját véleményed. Legyen egy egészséges önismereted és próbálj meg néha a másik fél fejével is gondolkozni. 

Vajon fordított esetben ez, hogy esne nekem? Én is valószínűleg így reagálnék. Fontos, hogy, olyan dolgokkal gazdagítsd a kapcsolatodat, amikkel te is szeretnéd, hogy a másik gazdagítsa.pexels-photo-264109.jpeg

Szeretném veletek megosztani a személyes történetemet is. Csak, mert eleve ez egy, Objektív oldal, másfelől én sem rajongok a nesze semmi fogd meg jól cikkekért. 

Mindenkinek az életében eljön a nagy szerelem, legalább egyszer. Amikor úgy érzed minden tökéletes -az elején-aztán valahogy egyszer, csak azon kapod magad, hogy kezdtek eltávolodni egymástól. Nem érted miért. Egyre többet marad ki otthonról. Idegen férfi vagy férfiak hozzák haza. Nem veszi fel a telefont, de ha mégis, akkor olyan megvető, megalázó stílusban amit nem értesz, nem tudsz hova tenni. Persze az utóbbi időkben egyre többet vitatkoztok és megérted, hogy néha feszült a légkör, de úgy érzed ez teljesen normális és a kapcsolatok velejárója, hogy néha megdobálnak egy faklumpával, - nem túl kellemes érzés - miközben a legszebb magyar szitokszókkal bombáznak. Szóval ott állsz egy nagyon kemény faklumpával, akkor már a te kezedben és azon gondolkozol, hogy most ez egy kidobós játék akar e lenni. Vagy a szeret kimutatásának egy szokatlan formája, ami ilyen fájdalmas gesztusban nyilvánul meg. 

Az igazság az, hogy nem kicsit haragszik rád a csaj, amiért ekkora marha vagy, hogy nem vagy képes megérteni és észrevenni, hogy még mindig foglalkoznod kellene vele, ugyanúgy, mint mielőtt sikerült meghódítanod. -Ágyba vinned.- De, mivel azóta eltelt, már egy kis idő és teljesen magától értetődőnek vetted, hogy most már mindig ott lesz mellett, te ügyet sem vetettél az igényeire. Nem vetted észre, hogy folyton jelzéseket ad, hogy ez így nem oké. És, hogy bizony hiányzik ugyanaz a tűz, ugyanaz a romantika és lendület, amit még akkor dobtál be, amikor még neked kellett valami. Ha valóban hosszútávon gondolkozol nem árt észbe vésni, hogy ez egy oda-vissza játék. És nem, csak neked vannak igényeid, nem csak te akarhatsz valamit, nem eléggé törődve azzal, hogy ő akarja e, hanem neki is vannak igényei. És, ha te akkora fafej vagy, hogy ezeket nem veszed észre, akkor előbb utóbb másoknál fogja keresni. Na nem azért, mert ő feltétlenül ezt akarja, hanem mert belekényszeríted. Nem, csak azzal hogy nem adsz neki elég törődést, hanem azzal is, hogy az egyértelmű jelzéseit sem tudod értelmezni. Amik után még elviselhetetlenebbé válsz a szemében.

 

Jó, de most, akkor szeret vagy nem szeret?

 

Ez egy nagyon buta kérdés. Nem, csoda, hogy kicsúszott az irányítás a kezedből és ennyire megromlott köztetek a kapcsolat. Ha nem szeretne és nem lennél még mindig fontos a számára, akkor nem foglalkozna veled semmilyen szinten. Nem beszélne a problémáiról, nem adna jelzéseket és nem dobálna meg egy piszkosul kemény kínai faklumpával. Persze, hogy szeret! Ez a kérdés tudod, hogy mikor lesz aktuális? Ha, már teljes mértékben hanyagolja a kommunikációt, nem kérdez és nem mondd semmit. Nem nagyon érdekli, hogy te hol voltál és mit csináltál. Mert, ez már az a pont, amikor már vajnyi kevés az esély arra, hogy megjavítsd a dolgot. Ekkor állj meg némán és nézz rá. Próbáld meg a szeméből a testéből megmondani mit érez. Tudod mit fogsz látni? Semmit! Teljesen kiábrándult belőled és már teljes mértékben letolja, hogy mi lesz. Akkor van nyugta ha békén hagyod inkább és ha nem muszáj inkább ne is szólalj meg. Egy megtört, meggyötört és átejtett nő fog veled szemben állni. Aki, úgy érzi hogy átverted, kihasználtad és megaláztad azzal, hogy időközben úgy kezelted mint egy kaktuszt az ablakban. -Nem öntözted, nem gondoztad eléggé, mert úgyis kaktusz. Szárazság tűrő.- Ez nem így van. Ha megmaradunk a kaktuszoknál, még a kaktuszokkal is kell foglalkozni, mert eleve nem tűrik a végsőkig a szárazságot, másfelől pedig az sem szeretik ha túlöntözöd őket. Ha jól érzi magát, akkor gyönyörűen virágzik neked. De, ha nem érzi jól magát és nem kezeled úgy mintha különleges lenne a számodra, akkor nem is lesz az. És, csak egy szúrós növény marad, az ablakpárkányodon. Amire ha nem figyelsz eléggé, akkor jön valaki leemeli és elviszi magának. Mert neki különlegesebb lesz mint neked. És, hidd el, hogy nála tutira virágozni fog. És, neked az nagyon rosszul fog esni. És, még ha meg is érdemled -a legtöbb esetben igen- ezen a ponton, már nem tudsz változtatni rajta. Semmi sem lesz, olyan mint régen. Erre mérget vehetsz. Egy kiábrándult nőt, akit ráadásul te ábrándítottál ki, már nem fogsz tudni elvarázsolni. Nem, lesz meg ugyanaz a mérhetetlen hite benned, bennetek mint a legelején.

 

Féltékenységi rohamok - a legrosszabb, amit tehetsz -

Hogyha, mindenképpen szeretnéd elbukni a főnyereményt, akkor jó úton jársz ezzel a stílussal. Folyton kérdőre vonod, hírbe hozod fűvel fával, mintha nem ugyanaz a nő lenne, akit régen választottál. Hanem, mint valami hivatásos, aki azért jár el másokkal szórakozni, mert ebben leli a legnagyobb örömét. Ha így gondolod, akkor megint tévedsz. És, biztos lehetsz benne, ha úgy kezeled mint aki csupán az örömszerzés intim módja miatt keresi más férfiak társaságát, akkor azt fogod éreztetni vele, hogy már nem álmaid nőjeként tekintesz rá, hanem mint egy prostira akit mélyen megvetsz. És, hidd el, hogy a nők nem szeretik így érezni magukat. Ezért borítékolható, hogy tutira elvesztetted minden esélyed, hogy helyrehozd a dolgot.

Azt kellene megértened, hogy semmi sem történik ok nélkül. Mindennek van miértje. És, ahelyett hogy, folyton csak ráhárítanád a felelősséget a gondokat és kiváltó okok forrásait, néha azért magadba is nézhetnél jó mélyen. És feltehetnéd magadnak a kérdést. Ezt vajon én okoztam?

 

Ok és okozat - Mi miért történik?

Kezdhetnénk egy sablonos, már már közhelyes dumával. Szeretetre vagyunk kódolva. Pedig, amúgy igen. Az ember, mint, olyan társas és érző lény. És általánosságban véve, annyira szociális, hogy kíváncsi mások társaságára is. Mindamellett, hogy igényli a törődést, odafigyelést és szeretetet. Na, már most ezt szorozd meg körülbelül kettővel és ha nem is teljesen reális képet, de közelítőleg hiteles eredményt kapsz a nőkről. Nekik amellett, hogy erős, megbízható és magabiztos férfi kell, azért mégiscsak szeretik néha törékenynek, érzékeny, szeretetre éhes, érző lénynek érezni magukat. Nőknek. Ha te nem vagy képes megadni neki azt a fajta figyelmet, amit az elején is megkapott tőled és amihez hozzászoktattad, akkor elfog távolodni tőled. Ha annyiban hagyod a dolgot. 

Biztosan tapasztaltad néha, hogy nyűgös volt, sokat próbált meg bújni hozzád. Szeretett volna egy rendes csókot kapni tőled, egy indokolatlan ölelést, csak úgy. Közben mintha azt mondta volna, hogy Helló! Itt vagyok. Miért nem foglalkozol már velem?

A nőket boldoggá tenni azért nem atomfizika. Ha, már csak annyit megteszel érte, hogy amikor jelzéseket ad feléd, akkor jobban odafigyelsz rá és az igényeire és közben elhiteted és érezteted vele, hogy még mindig ugyanúgy szereted és ugyanolyan fontos neked, mint az elején az már fél siker. Ha ezek mellett még a meglepetés ereje is benned van. Uralod az erőt és jó célra használod, akkor az már majdnem teljes siker. Ugyanis a nők nem feltétlenül a rossz fiúkat szeretik. De tény, hogy jobban vonzódnak hozzájuk. Tudod, miért? Mert tele vannak meglepetéssel. -Noha ezek a meglepetések, néha több bonyodalommal és fájdalommal járnak mint szeretnék,- de még így is, jobban érezhetik magukat velük, mert legalább érzik, hogy közben élnek. Azt, hiszed minden esetben szeretnék előre tudni, hogy mi fog történni? Hát, nem. Ne legyél link, tróger, ha lehetséges, akkor lehessen rád számítani. Minimum kitudj cserélni egy izzót azért a foglalatban és ha esetleg gumit kellene cserélni az autón, azért nem árt ha ezt minimum tudod. Vagy, ha mondjuk csöpög a csap, ne neki kelljen már megszerelgetni, mert egy lusta disznó vagy és már hetek óta kér rá. 

Mikor volt utoljára, hogy meglepted valamivel? Akár egy szál virággal is. Vagy egy adott kereszteződésnél nem balra, hanem jobbra mentetek. Észrevetted már, hogy amiket nézeget apró csecsebecséket, cukiságokat, nacikat és izgatottan mutogatja neked, azokra általában vágyik is? Annyit segítenek nekünk hogy boldoggá tudjuk tenni őket, mégis sokszor képtelenek vagyunk rá. Figyeld meg, mikor mit tesz, mit csinál, hogyan reagál. Akarod azt a nőt, boldognak látni? Akkor, tanuld meg a testét és a lelkét is! És vizsgázz belőle csillagos ötösre nála. :)

 

pexels-photo-214574.jpeg

Szex, érzelmek, érzelmek, szex -bizalom-

Azonkívül, hogy szerintem, a kapcsolatok elején túl korán van első szex -Ennek, majd szeretnék szentelni egy külön bejegyzést, így ha érdekel ne felejts el követni itt vagy a Facebookon.- Fontos, lenne hogy ne a szex legyen a kapcsolat egyetlen mozgatórugója, mert akkor nagyon hamar kifog égni az egész és rövid időn belül azon kapjátok magatokat, hogy egymás mellett fekszetek és valahogy nem, olyan mint lennie kellene. Ha nincsenek érzelmek és olyan alapok, amitől a szex egy különleges élménnyé válik és egy, olyan érzelmi kifejezési formává, aminek legalább, annyit kell adnia mint egy ölelésnek, amit igazán átéléssel adunk, akkor elfogtok hidegülni egymástól. Esetleg összekeveritek a kevésbé fontos vonzalmakat, fogalmakat az igazán meghatározóakkal. Mint a bizalom, szeretet, vonzalom, törődés, odaadás, szenvedély. Stabil érzelmi háttér nélkül ezek hiányában nem lesz az igazi a szeretkezés sem. Csupán egy alkalom egy valami, amire rálehet fogni, hogy szex volt. De, igazából semmi extrát nem adott. Azon túl, hogy fontosak az érzelmek az is fontos, hogy erről is tudjatok őszintén és nyíltan beszélni és ne legyen tabu téma. Ha, esetleg nem éreztek rá rögtön egymás igényeire, gyengeségeire, nem katasztrófa. De, ha ezt meg sem beszélitek, nem kommunikáljátok egymás felé hogy mi jó és mi rossz, az már inkább katasztrófához vezethet. 

Ha az ágyban sem tudjátok egymásnak megadni, megmutatni azt amitől az együttlét nem csak simán szex lesz, hanem valami sokkal érzelem dúsabb, és ingerekben gazdagabb kifejezési forma, akkor az egy olyan probléma, ami szintén szerepet játszhat, abban hogy egyik másik fél kikacsintgasson a kapcsolatból. Hidd el, hogy nem ciki megvitatni azt, hogy kinek milyen igényei vannak, ki mit szeret jobban és mi az amit kevésbé. Úgy érzed, nem olyanok a hálószobai pillanatok, amilyennek lennie kellene? Akkor, beszéljetek róla! Azért vagytok együtt, mert fontosak vagytok egymás számára. A szexuális kielégülésnek egy stabil kapcsolatban igenis fontos szerepe van. DE nagyon fontos, hogy csak őszintén. Vannak kényes témák, de ha nem vagytok őszinték egymással, nem fog változni semmi. 

Természetesen az eddig olvasottak, nem kizárólag egy nemre korlátozódnak. Ezek fordítva éppúgy igazak lehetnek. Ezért fontos, hogy elvonatkoztassunk a megfogalmazás stílusától és a megfelelő konzekvenciákat vonjuk le önmagunknak, amennyiben jól működő kapcsolatra törekszünk. Ha érdekelnek még hasonló témák, ne felejts el rábökni a követés gombra a jobb felső sarokban vagy megkeresni a Facebookon. Hogyha hasznosnak találtad a cikket és úgy véled másoknak is tudnia kell róla, akkor feltétlenül oszd meg velük.

 

Bármilyen kérdés, gondolat segíthet jobban megérteni mindannyiunk számára a másikat. Így, ha késztetést érzel és nem szégyenled, feltétlenül oszd meg velünk, itt lent hozzászólásban. Egyikünk sem tökéletes, de a visszajelzések alapján tökéletesíthetővé válunk. :) 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lifelovers.blog.hu/api/trackback/id/tr8013620686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása